Hú, azt sem tudom hol kezdjem, annyi mindennel tartozom Nektek. A nyáron már mutattam néhány képet egy fürdőszoba átalakításról, de ígértem egy összefoglalót is.

Ügyfelünknél a lakásfelújítás már majdnem befejeződött, amikor úgy érezték, hogy a fürdőszoba sem maradhat a régi.

A zuhanyzóhoz üveghátfalat terveztek, illetve üvegajtót, és a régi fürdőszoba ajtó cseréje is tervben volt. A járólap, a wc, és a kézmosó marad. Korábbi bejegyzéseink között megtalálhatjátok a terveket, most a beépítésről mutatok néhány képet.

Először az üveghátfal került be:

Ezt követően felszereltük a zuhanykabin üvegét a tolóajtóval, valamint a színre festett, vízálló rétegelt lemezt a falra.

A csöveket is el kellett takarnunk a korábbi csempe magasságáig, valamint külön kihívást jelentettek a nem túl párhuzamos és/vagy merőleges falak… Végül felkerült a fürdőszoba savmart üvegajtaja is.

A képekhez képest két apró finomítás történt még: az ajtó fölé felkerült egy nyomtatott üvegkép, és természetesen a sárga wc ülőke is a selejtezés áldozata lett. Hogy tetszik?

Közben belekezdtünk egy másik fürdőszobába is, itt azonban a kivitelezés előtt bontani kellett. A csempe, a járólap, a kád, de még az ajtónyílás is a bontás áldozata lett. Egyelőre az „ilyen volt” képeket tudom mutatni, de hamarosan jönnek a kész állapotot bemutató fotók is.

A bontás nem merült ki csupán a csempe leverésében, a tégláról eltávolítottuk a ragasztót és a vakolatot is.

A fürdőszoba jelenlegi ajtaja megszűnik, a fürdő és az eddig vele egy helyiségben lévő, de válaszfallal leválasztott wc is külön-külön bejáratot kap, közös előtérrel. Az előszobában eltüntetjük a lambériát, így az ajtónyílást is ki tudjuk szélesíteni.

A cél a fürdőszoba teljes modernizálása, nem csak esztétikai, hanem műszaki szempontból is. Kivéstük a régi csöveket és új szennyvíz-elvezetést alakítottunk ki, valamint átalakítjuk az ajtókat is.

Előzetesen az alábbi látványterv készült, de a pontos burkolatok és színek kiválasztása még folyamatban van.

A legújabb trendeknek megfelelő csempe és járólap kerül majd a helyiségbe, valamint a zuhanykabin is üvegből készül. Jelenleg a bontás fázis végén járunk, hamarosan a víz alapszerelés következik, majd a burkolás.

Addig is azonban ugorjunk át egy másik helyszínre, ahol egy újonnan épülő fürdőszobába került egy üveghátfal.

Erre a falra kerül majd az üveg

Első lépésként először itt is felmértük a leendő üveghátfal méreteit, majd következett a tervezés: íme néhány a több, mint 30 látványtervből.

Nektek melyik tetszik a legjobban? Nos, a végső befutó is a fenti képek közül került ki, mutatom hogy került a helyére:

El tudtok képzelni hasonló üvegfalat a fürdőszobátokban?

További információk és ajánlatkérési lehetőség itt:

https://www.bombexhome.hu/zuhanykabin